Bevallom, Sam-mel priviztünk egyet e tárgyban.
Ezt írtam:
"Baromság, ez 15 évvel ezelőtt ment, ha ma megpróbálnád, a kutya nem menne be az éttermedbe.."
Nem akarok konyhatechnológiai rébuszokba belemenni, nem akarom a mai vendégkör jellemrajzát és szociográfiáját elemezni, csupán annyi a rálátásom, hogy a cikkben felsorolt dolgokat meg lehet játszani a vendéggel.
Egyszer.
Én is voltam balatoni vendéglátós, valami ilyesmiket csinált ott mindenki, aki három hónap alatt akarta megkeresni az éves jövedelmét.
Persze, ezek mind szakemberek voltak (taxis, kamionos, nyomdász-technikus, satöbbi.)
Meg is látszott-látszik a balatoni vendéglátás szakadékszerű forgalomesésén eme fényes évek eredménye.
Anno az oszrták haverokkal beszélgettünk erről, összehasonlítva az akkori Balatont mondjuk egy olasz, vagy spanyol tengerparti vendéglátó-hellyel.
Annyit mondtak, hogy a Balatonnál sorba kell állni a tűző napon a meleg sörért, a cigányasszony a biciklin szállított badellából adja a gyerek kezébe a főtt kukoricát, a vendéglősök szart adnak arany áron, átverik őket, tatárbeefsteaket adnak disznóhúsból, szalmonellás fagyit mocskos hűtőkből, a padlásteret meg a szuterént tüntetik fel, mint appartmant, satöbbi.
A mediterrán országokban pedig kinyalják a seggüket - ugyanennyi pénzért.
Szóval, mint itt is látszik, elb@szni nagyon könnyű valamit, helyre hozni viszont akár egy élet munkája is lehet.
Hajrá Magyarország!
