4:00. Már vagy negyed órája nézem az órát. Végre felkelek. Szerencsére nem esett, csak a szél zúgatja jó erősen a fákat. Soma is kibotorkál a konyhába, de a szőnyegen csak eldől, és oldalán fekve nézi, hogy készülődök. Farka ütemesen dobol a földön, jelezvén, hogy támogatja a készülődés célját, csak még álmos. Esti disznósebzésnek fogunk utána nézni.
Halkan kilépünk a lépcsőházba, még mindenki alszik, de jaj. A gumilabda ott maradt este az ajtó előtt. Hirtelen leizzadok, mert most Soma olyan ugatásba fog kitörni, hogy az egész lépcsőház azonnal felébred. Ám a labda, mintha levegő lenne. Soma csak egy pillantást vet rá, hogy majd délután… Most nem érek rá! Vadászni megyünk! – és már a lépcsőház ajtóból les visszafelé, hogy jövök-e végre.
Ezért is szeretem ezt a drága kiskutyát. Egyszerű szabályok szerint él: első a vadászat, aztán a hasa, majd a játék következik. Én csak a negyedik vagyok, mögöttem meg a család többi tagja sorakozik, attól függően, hogy kitől milyen falatokra lehet számítani...
A disznót különben egy vadföld szélén sebezték. Elfelé kocogott, a nagy csattanással becsapódó 30-06 lövedék sejthető módon valahol testközépen érte. Nagyon okosan nem is háborgatták már este a kereséssel, mert a dús vegetáció miatt úgyse lehet látni éjszaka a sűrűben semmit.
A rálövés helyén jól kivehető csülökbevágódást találunk. Sőt az első három ugrás nyomai is tisztán kivehetőek a puha földben. Ezen kívül se szőr, se vér, se semmi egyéb. Soma egy tiszteletkör után szinte beveti magát a csalánnal sűrűn benőtt akácos, bodzás sűrűségbe. Vagy 40 métert is megyünk, mire a tenyérnyi csalánleveleken valami sötétvörös üti meg a szemem. Először összekunkorodott száraz galagonyalevélnek tűnik, de közelről már látom, hogy ez bizony vér, olyan májvér féle, de az igen erős szél alaposan megszárította. Szétporlik az ujjaim között.
Elég határozott irányt tartva menetelünk Somával, 50-60 méterenként egy-két elmosódott száraz vércsepp, vagy épp a csalán leveleinek élén vöröslő kenés megerősít abban, hogy nem hiába gyakoroltunk annyit a holtidőben, Soma szépen követi a nyomot. Egészen kellemes a terep, néhány vízmosás, árok akad csak az utunkba. Alig-alig kell négykézlábra ereszkednem, így a csalán se nagyon csíp össze. A disznó határozott elképzeléssel menekült, és ami nem a legjobb, rendesen a váltóit követte.
Nemrég beszélgettünk egyébként barátokkal a csalánban való keresésről. Egyik-másik kutyát eléggé megviseli, ahogy hallom, de úgy tűnik, nekünk talán szerencsénk van. Soma fel se veszi, pedig van, ahol úgy szökken benne, mint egy kecses őzsuta, de még úgyis csak a füle libben néha a combig érő csalán fölé.
Visszatérve a disznóra, megyünk szépen utána Somával. Keresztülvágunk az erdő sarkán, ki egy búzavetéshez. A nagy csalánban forgolódik egy ideig kiskutyám, mire rájön, hogy a disznó nem vállalta be a nyílt területen való átvágást, balra kanyarodott inkább az erdőszélre. Ott halad a jól kitaposott váltón, párhuzamosan a vetéssel. Vér szinte nincs is már, Soma is kezd bizonytalankodni. Tesz is egy jókora kört az erdőben, de végül megtaláljuk a folytatást. Előre tovább az erdőszélen. Annyi változás van csak, hogy lemegyünk az erdő határával párhuzamosan futó árok fenekére. Igazi erdei főútvonal ez. Kicsit meg is van turkálva, meg a szarvasok szagát is érezni rendesen.
Már 500 méter körül járunk, amikor végre el kezd kanyarogni a csapa. Soma meg is torpan egy sűrűbb részen. Egy kidőlt fa tövében a disznó első sebágyánál vagyunk. Sajnos üres, de legalább van benne egy kis vér, igazolandó, hogy nem tévedtünk. Az tisztán látszik, hogy elég sokat ténfergett ezen a helyen a sebzett, csetlett-botlott a sok kidőlt fa között, elég jól láthatóan összevérezve mindent. Soma kering egy ideig, mire eldönti, hogy tovább megy az árok fenekén. Bele a vízbe, sárba, dagonyába. Nagyon örülök neki.
Hirtelen nagy robajlás, de látom, hogy csak egy szarvastehén ugrott át előttünk. Azonnal megállunk. Most a másik irányból száguld el 4 tarvad, meg egy bika. Soma elég izgatott lesz, úgyhogy pihenő következik. Még pár perccel később is csiklandozza az orrát a finom meleg szarvas szag, ezért visszaviszem a sebágyhoz. Hozzákezd még egyszer, de most már ügyet se vet a hosszúlábúakra. Végigjárja az előző hurkokat és meg is találjuk a közelben, de kissé balra, a csalánfoltban fekvő, már kimúlt kis kanocskát. Szerencsére nem volt már ereje nagyon eltávolodni a sebágytól, a májlövés végzett vele.
Éppen 6:00-kor fejezzük be a 7 órás csapát, 600 méterre vagyunk a rálövéstől. Töretátadás, és kölcsönös öröm következik, majd levezetésként kicibáljuk a disznót meg a rajta lógó tacskót az árok fenekéről.
Üdv, Dani
