Az árok melletti bokorsor szarkái túlságosan távolságtartóak, meg nekem sem sikerült a korán kelés, hogy még a sötéttel elég közel férkőzhessek a csörgő csapathoz. Arra gondoltam, közéjük nyúlok messzebbről a kis tizenhetessel.
Az autót a köves mellett hagyom, gyalog bő negyed óra a híd, aztán kezdődhet a szarka-lesvadászat. Elméláztam séta közben a sárban látott nyomokon, a távoli varjúkárogáson, élveztem a vasárnap délelőtti jó időt. Végre nem esik, már nagyon untam…
A kis csatornáig még van úgy ötszáz méter, előttem kétszázra bal oldalt, a tarló után már kezdődik a náddal felnőtt lapos. Végigpillantottam a gazosodó síkon - mintha lenne valami a nád szélénél, az úttól 100-150 méterre. Megállok, keresővel ránézek – róka pockászik kint, élvezi ő is a napsütést. Hogy nem vettük észre egymást eddig? Nagyon leköthette a vadászat, engem meg a gondolataim. Nyílt terepen baktattam már pár perce… Takarásom az irányából semmi, az út jobb oldalán a szélfogó cserjés ad valami hátteret legalább, de a másik oldalon csak előttem úgy ötven méterrel kezdődik egy csalitos. Esélytelennek érzem, hogy észrevétlenül a bokrok mögé juthassak. Hasra fekszek itt, majd lesz valahogy.
A Rugert kitolom az útszéli gazcsíkon, céltávcsövön át nézem: nem látott meg a koma, viszont lassan a nádfalhoz ér. Elég messze van a grammnyi magocskának a köztünk lévő távolság fele is. A szelem jó, majdnem az úttal párhuzamosan fúj. Előtúrtam a zsebemből a sípot, és hívni kezdtem. Azonnal elindult – a náddal párhuzamosan, az út felé. Egy darabig tudtam követni a vágtáját, aztán az út baloldalán lévő bokrok takarásába ért. Fordítok a csövön, nem az eredetileg várt irányból érkezik majd... Sejtettem, mi a terve: ha lejön az útra, akkor szél alá tud kerülni. Mielőtt a bakháton meg a szélen felnőtt, összeboruló növényzettől megláthatnám… Fújtam még egy-két strófát, lesz, ami lesz. Nyúl vágódik ki a tarlóra a csalitosból, jelezve a ragadozó közeledtét. Várok, feszülten figyelek, de nem látom, nem hallom sehol. A másodpercek is órányinak tűnnek, kezdek türelmetlen lenni. Kicsit feljebb emelem a fejem, kinézek a csenkeszek rejtekéből. A róka a bokros szélénél-végénél áll, felém néz. Úgy 50 méterre lehet, de lőni nem tudok a gazoson keresztül. Visszabújok, megindítom még egy sirámmal. Hallom, ahogy a száradó füvet zörgeti a , behúzom a puskát az útra. Egyenesen szembe jön velem a keréknyomban, leeresztett fejjel. Egy kicsit kell csak igazítanom a szálkereszten, mikor meglátom a céltávcsőben. 20 méterre tőlem megtorpan a mozdulatra, de elugrani nincs már ideje.
A szarkákhoz majd felkelek korán, úgy döntöttem.
Elég élménydús volt ez a délelőtt így is...