Utánkeresés Gím tehén 2012.02.01
A tegnapi napom is, csak amolyan unalmas hétköznapi szerdának indult. Iskola, rohanás haza, még a kutyákkal se tudtam kerülni egyet a határban, mert muszáj volt tanulnom. Zsolti Barátommal beszéltem egy pár percet telefonon, mondta, hogy megy ki a területre. Kívántam neki egy kalappal és elköszöntünk. Pillanatok alatt eljött az 5 óra, én ekkor már külön, délutáni fizika órámon ültem, és hallgattam a Newton féle törvények elemzését.
Még nem is tudtam igazán elmélyülni a tanulásba amikor a táskám mélyén megcsörrent a telefonom. Tanárnőm mondta, hogy vegyem fel, nehogy kinyomjam. Sejtettem, hogy Barátom lesz az, gondoltam lőtt egy őzet, de nem így történt. Hangján is lehetett érezni, hogy ideges. Mondta, hogy rálőtt egy szarvasra, már megnézte a rálövés helyét, de” semmi vér”. Megbeszéltük, hogy amint végzek telefonálok. Elkezdtünk feladatokat oldogatni, pár perc után aztán Zsuzsa néni mondta, hogy térjek vissza, mert látja, hogy fejben már az erdőben vagyok. Összekaptam magam aztán és úgy csináltam a feladatokat, mintha akkor előbb letelne az az egy óra, fel-fel pillantottam az órára, nagyon megörültem mikor végre a nagy mutató kezdte eltakarni a 12-es számot. A következő percben már a kapu előtt voltam fülemen a telefonnal.
1 óra elteltével sem találtak semmi szarvasra utaló jelet, pedig már ketten keresték a sebzett tarvadat. Kérdeztem, hogy mit gondol, eltalálta-e, van-e értelme elmennem. Sajnos nekem reggel 8-ra az iskolapadban kellett ülnöm, így a reggeli keresés szóba se jöhetett. Zsolti azt mondta, hogy ne menjek, majd megpróbálják reggel megkeresni (kutya nélkül), de én már az első telefonnál eldöntöttem, hogy ha nem lesz meg akkor MEGYEK. Hazaértem, gyorsan összepakoltam, elköszöntem a családtól és már hasítottam is a jó öreg Nivával, anyósülésen Müzli kutyámmal. Fél 8 körül értem, a Lőtérhez, ahol megbeszéltük a találkozót, átrakodtunk a másik kocsiba és már mentünk is fel a rálövés helyére. A kocsiban Zsoltit kifaggattam mi hogy történt, mit látott, mit gondol. Sajnos nem sok bíztató dolgot mondott a lövést nagyon kiszolgáltatott helyzetből tudta megejteni, , a másik lesen lévő vadásztársuk nem hallott csapódást, össze kerestek mindent, de még egy csepp vért sem találtak ebben az elmúlt 1-1,5 órában.
Megérkeztünk. Leparkoltunk a les mellé, felöltöztem, összepakoltam, nem voltam nyugodt. Két lehetséges váltó volt, ahol állhatott a meglőtt szarvas.
A valószínűbbnek tartott váltón elindítottam kis tacsimat, abba az irányba ahonnan érkeztek a szarvasok, úgy gondoltuk, ha már arra átnézték talán megpördülhetett a vad és visszafelé lódult meg.
Müzli először kicsit furcsállotta a dolgot, de aztán egyre nagyobb kedvel indult befelé az akác sarjasba. Jó pár métert mentünk már előre amikor észrevettem, hogy mintha vagdalózna egyik váltóról a másikra. Pár száz métert hagytam menni, de valahogy nem láttam azt, hogy tudná hova is megyünk. (Így utólag átgondolva, az is lehet, hogy itt a rudli nyomán mentünk visszafelé, így több nyomot is érezhetett a kutya.) Szóltam neki hogy várjon meg, felvetem és elindultunk kifelé a sarjasból, szerencsémre ezt a területet már ismertem, így benéztem a magasabb fák irányát és elindultam ölemben a kutyával kifelé. A sok akáctüske ott szúrt, vágott ahol csak ért. Nagy nehezen kiverekedtük magunkat, de akkor vettem észre, hogy valahogy az ellenkező oldalon sikerült kikeverednünk. Megkerültük és ismét a rálövés helyére mentünk vissza. Gyönyörű csillagos ég volt már-már egyre jobb holdvilággal, így lámpára sem volt szükségünk.
A WC papírral megjelölt váltó mellett aztán elfektettem kis vadásztársamat. Most az út másik oldalán lévő két váltót vizsgáltuk meg, ahol a beváltást sejtettük. Visszamentem a még mindig hason gubbasztó Müzlihez és a nekem szimpatikusabb váltón indítottam el. Először nem volt kedve bemenni a összegyűlt gallyak közé, kis noszogatás után aztán valami számára mindennél fontosabb illattal megtelhetett nedves kis orra és elindult, a már tiszteletet parancsoló 4-5 magas akácok, minden vadnak biztonságot nyújtó rejtekébe. Piros nyakörve büszkén világított vékony kis nyakán, így tudtam még egyszerűbben követni. Egy ideig próbáltam vért keresni a váltón amin haladtunk, de aztán mikor láttam, hogy a kutya, bármilyen szépen is kértem nem igazán akart lassítani, úgy döntöttem, hogy akkor megyek utána aztán vagy lesz valami, vagy újra megpróbálunk elindulni a rálövés helyétől. Körülbelül 100m-re a vélt beváltástól voltak olyan gondolataim, hogy ismét rossz helyen járunk, lehet, hogy csak egy friss váltó amin megyünk egyre inkább az erdő mélyére, de tudtam, hogy nincs más esélyünk, hiszen 1 órán keresztül keresték a vért, de nem találtak semmit, egy szemmagasságban érkező bodzaág zökkentett ki a gondolkozásból. Utólag már biztos máshogy látom mint, ahogy akkor gondoltam, de mintha itt sokkal céltudatosabban, látható tévesztés és megingás nélkül ment volna a kutya . Egy-egy fa törzsét Müzli tüzetesebben „megvizsgálta”, én sajnos még mindig nem láttam sehol egy csepp vért. Tacsim viszont egyre nagyobb kedvvel, néha felemelt orral ment, egyszer csak egy nagy szőrös kupacot pillantok meg. Abban a pillanatban eddig még sosem tapasztalt érzés kerített hatalmában. Talán még a szemem is meggyűlt egy pár csepp könnyel, büszke voltam a kutyámra, nagyon boldog voltam. A mögöttem kicsit lemaradó Zsoltinak csak annyit voltam képes hátra kiabálni, hogy „Na milyen kutyám van?”. Először nem tudta mire vélni, aztán, mondtam, hogy meg van a szarvas, gratulálok. Oda léptem a vadhoz, és elkezdtem mozgatni a lábát, fejét és néztem a kis társam ahogy ő is nagy boldogan ugatja a megtalált vadját. Amikor aztán jól kikiabálta magát leguggoltam és megsimogattam kis Müzlikémet, aki ezzel a teljesítményével hatalmas lépést tett a „halhatatlan utánkereső kutyák csoportjába”.
A dicséret után aztán visszament és újra elkezdte tépkedni a tehenet. Én pedig kerestem egy töretet a sebzőből lett elejtőnek. Büszkén nyújtottam át Zsolti Barátomnak a megvérezett jáger kendert.
Az utánkereső is megkapta a megérdemelt töretét, ezzel már kis tacsim két törettel büszkélkedhet.
A tehénnek magas lapocka lövése volt, a lövedék összetörte a lapocka felső részét, a bordák közt hatolt be a testüregbe és a tüdő csúcsát is eltrafálta, de a zsigerekben maradt a golyó. A mellkas tele volt vérrel, de kimenet hiányában a testben halmozódott fel, így jöhetett majd 200 métert a sebzett tarvad.
Vadfaj: Gímszarvas
Ivara: tehén
Súlya: 93kg
Csapa kora: 3 óra
Csapa hossza: 200m
Hajsza hossza: 0m
Kaliber: 7x64
A jól megérdemelt zsákmánnyal
A "főszereplő"
Az elejtővel:
