Nagy itt a csend....megtörném
Szombat délutántól tegnap estig az egyik visszatérő vendégünkkel vadásztam.
Nem szeretem az ilyen korai bakvadászatot, de ha egyszer nekik csak most van rá idejük, akkor nincs mit tenni
Az első bakunk minden tekintetben egy átlagos történet.
Autózva közelítettünk rá, miközben ő és a vele lévő suta egy távolban döcögő terepjárót figyeltek.
Nem sok izgalmat és élményt adott, de legalább a lövés szép hosszú volt, és kezdésnek is jól esett a szép, tiszta találat, amitől a bak azonnal összeesett
(Vendégem egy 300WinMag. R-8-cal vadászik, de kezelni is cefet módon tudja, azt meg kell hagyni. Igaz, hetente jár lőtérre, mert sokat vadászik külföldön,
de az otthoni, Kufstein melletti 1800 ha-os hegyi területén is számos vadat lő minden évben, ahol nem ritkák a 300 m-es lövések).
Még volt a szombat délutánból vissza bő másfél óránk, a Kapos gátja mögött cserkelve néztünk át egy jó nagy ártéri rétet.
Volt is rajta őz szépen, de egy kiszemelt bak miatt vettem arra az irányt...persze, hogy nem azt lőttük meg végül
Hasaltunk a gát koronán (Ingo belefeküdt egy hangyabolyba, volt ám fekvetáncolás
), várva, hogy a kiszemelt öreg, zömök 6-os bak felkelni méltóztasson végre,
amikor az egyik mélyedésből előtűnt egy világos agancs. Elő a spektívet (a távolság bő 350 volt), és elkezdtem a magas füvön át feltérképezni, hogy mi is van a bak fején,
amikor a vendég sziszegett, hogy felkelt a bak, lőheti-e? Alig bírtam lebeszélni róla, mert addigra már láttam, hogy mit hord a fején a másik, eddig még nem látott lovag.
Nagy nehezen elmagyaráztam neki, hogy merre skubizzon, aztán amikor rátalált, már fordult is arra a hátizsákra fektetett puskával.
A bak közben elindult a többiek felé, folyamatosan közelítve, így amikor megállt jó 200-ra tőlünk, már egészen biztos voltam benne, hogy Ő kell nekünk!
De akkor már bele is ordított a rét csendjébe a háromszázas, a bak pedig egy őrült iramú halálvágta végén egy hatalmas freccsenés közepette eltűnt a magas fűben.
Nyugi szivarka megvolt, Ingo elindult a bak felé (szigorúan meghagytam neki a direkciót, hogy melyik villanyoszlopot tartsa célkeresztben) én meg vissza a kocsihoz,
fél világ megkerül, és negyed óra múlva már a rét túlsó szélén álltam.
De láttam, hogy gond van, mert barátom nem guggolt a bak mellett (ahogyan mindig szokott), hanem ingázva a fejét, járkált fel 's alá.....aha, nem találja.
Nekivágtam a rétnek, hogy segítsek neki, mert azt azonnal láttam a parti nyárfát és a becélzott villanyoszlopot betájolva magamnak, hogy legalább 50 métert eltért az iránytól.
(később mondta is, hogy nem akart nagyon vizes lenni, ezért kerülgette a pangó vízfoltokat, így a végén azt sem tudta, hogy hol jár)
Nekivágtam a rétnek, de egyre magasabb lett a víz. Autóhoz vissza, bakancs le, csizma fel, aztán újból irány a bak vélt helye.
Igen ám, de a víz előbb csak csizmaszár tetőig, majd térdig, majd tö.... akarom mondani törzskezdeményig ért. Egy darabig próbáltam pipiskedve haladni, de aztán beláttam, hogy
itt minden hiába, ebből ruhás fürdés lesz mindenképp.
Így is lett, de legalább a bakra szinte nyílegyenesen ráhúztam...vagy inkább ráúsztam?
Nem okozott csalódást.
Nagy volt az öröm, de még nagyobb volt a víztartalmam (mármint a ruházati), így a két bakkal megelégedve beszüntettük a vadászatot.
Vasárnap reggel nagyon jó mozgás volt.
Egy eléggé vizes nemesnyarasban nagyon messziről becserkeltünk egy nyálcsordító bakot, de mikor már élesbe lett tolva a Blázeren a stracni, a bak
(mint, ha megérezte volna, hogy ebből baj lesz) egy ugrással eltűnt a magas sásban. Kár volt, szép magas, érett, rövid ágú agancsot viselt, nagyon tetszett mindkettőnknek.
Ezt követően közösen jól elbalf@szkodtunk egy bakot, már ami a bírálatát illeti. Egy sűrű szolidágóval benőtt aljú nyarasban lakó öreg bakkal kevertem össze, ebben Ingo is parner volt,
mert csak búgta a fülembe, hogy "gúatta bokk....aaaalta bokk..." csak azzal nem számoltunk, hogy ő 10x-es, én 12x-es nagyításon néztük a (mint a végén kiderült) kb. 60 méterre
lévő bakot...hát persze, hogy nagyot mutatott.
Szépen meg is lőtte a romos kerítés oszlopjára támasztva, de amikor odamentünk hozzá, bizony lehervadt a mosoly az arcunkról
Egy 4 éves , nálunk egész jó képességűnek számító bak hevert a csádéban.
Kár érte, de sajnos feltámasztani már nem lehetett.
Utána jó messziről kiszúrtunk két bakot, amiket jó nagy kerülővel, egy búzaföld magaslata felől lehetett megközelíteni.
A közelítés hellyel-közzel sikerült is, de a vége két ordas hibázás lett célzóbotról.
Láttuk, hogy hová menekültek a bakok, az elhibázottat hagytuk, de a másik elég könnyen megvadászható helyre ment be, így annak a nyomába eredtünk,
kicsit autózva, majd jól kilépve, megpróbálva elvágni az útját.
Ez sikerült is, végül 180 méterre elénk sétált, és már a durranást sem hallva, csak belefeküdt a búzatengerbe.
Jó koros, ághiányos, örökös közepes bak felett álltunk, kissé feledve a korábbi fiaskó miatti bosszúságot.
A vasárnap délután két hibázást és egy kis ághiányos bakot adott (a fotóját ügyesen kitöröltem
), jót sétáltunk, Ingo hagyta magát rábeszélni egy nagyon messze álló
bakra (nagyon jó bak, öreg, mint az országút, de megközelíthetetlen helyen van és nem lehet 300 méternél jobban becserkelni, mindenhogyan észrevesz), csináltam
neki akácágakból magasítást a hátizsákja alá, de nem hallgatott rám, fölé célzott a baknak....és mind a kétszer fölé is lőtt.
Utána a kocsitól 20 métert sétálva meglőtt egy kis ághiányos csenevész bakocskát.
Ezért (is) szeretek vele vadászni, mert ugyan bármilyen agancsú bakot, bikát megengedhet magának, de ugyan olyan lelkesedéssel lövi meg a "selejtjét" is.
Tegnap reggel egy már régtől fogva figyelt bak tanyájánál kezdtünk.
Ott is volt az öreg legény, basáskodva és zsarnokoskodva uralkodott a territóriumának számító réten az összes ott élő őze felett.
Ez lett a veszte is, mert egy fiatal bak csak nem akarta megérteni, hogy jobb lenne behódolni a korosabb bajnoknak, ezért (hogy móresre tanítsa) kikergette
a rét biztonságából a mellette lévő kukorica vetésre....csak azt nem tudta, hogy mi már ott fekszünk hason az anyaföldön, és egy céltávcső szálkeresztje
ügyeli minden mozdulatát.
Az alattunk jó 100 méterre elrohanó bakokra egy jó erőset ráriasztottam, mire úgy ledermedtek, mint a sóbálvány.
A lövést már ő sem hallotta, egy hatalmas szőr és porfelhőben összeomlott, majd mire elült a por, már mozdulatlan hevert a vetésen.
Jó "töves" agancsnak örülhettünk, korban azt hozta amit gondoltam is róla (3 éve ismerjük, most 6 éves lehet).
Ideje volt utána nézni egy "határbaknak" is, ami hol nálunk, hogy a szomszédnál múlatta az idejét, a határt képező vizesárkon vidáman közlekedve ide-oda.
Ott is volt a harmatos réten, csak az volt a bökkenő, hogy a hozzá legközelebbi takarás 455 méterre esett...a szomszédnál lett volna lehetőség rámenni 50-re is,
de hát mi nem olyan családból származunk
.
Úgy gondoltuk, hogy aki mer, az nyer, és elindultunk hétrét görnyedve a bak felé. Amikor felemelte a fejét, akkor megálltunk, ha legelészett, akkor lépkedtünk.
Kereken 200 méter tudtunk megtenni így, jó 10 perc alatt. Tovább nem mehettünk, mert egy mélyedés volt előttünk, amiből nem láttuk volna a bakot,
ha pedig a túlsó széléig megyünk, akkor már olyan közel érünk, hogy egészen biztosan lebukunk.
255 méter volt a távolság, a puska stabilan feküdt a 3 lábú, plusz támasztóvillával ellátott lőboton.
A karommal alápolcoltam Ingo könyökét, és már ment is a lövés.
Hatalmas becsapódás volt a válasz, és egy olyan látvány, amilyent nem sokat láttam eddig.
A lövedék testközépen érte a bakot, és a comb előtt távozott a túloldalon.
A bak jó 2 méter magasra felugrott, és csinált egy szabályos, érintő nélküli szaltót előre felé, majd lábra érkezve futni kezdett a legközelebbi takarás felé.
Ingo gyorsan ismételt és már követte a bakot a céltávcsőben, amikor az egy pillanatra megállt. Már ment is abban a minutumban a lövés, ami végül jó helyre talált.
Igen jó, erős középkorú baknak adhattuk meg a végtisztességet.
Tegnap délután jó időben kiindultunk, hogy az utolsó lehetőséget minél jobban kihasználhassuk.
De egy ideig nagyon gyér volt a mozgás, alig láttunk őzet. Egy helyen (csak megszokásból) megálltam a műúton és bekémleltem egy búzaföldre, ahol a legtöbbször nem látni semmit.
Nem így most! Mit láttak szemeink, ott feküdt a kétszer elhibázott bak!
Gyors haditanács, és már robogtunk is körbe, ahonnan elkezdődhetett a megközelítő hadművelet.
Sikerült 200 méter alá belopni a bakot, de tovább nem mehettünk, mert kezdett valamit megsejteni.
Így óvatos hátizsákos alápolcolás után már ment is a lövés, és a már álló és feszülten figyelő bak, a lábait maga alá kapva csak beesett a búzába.
Az összes közül talán a legkorosabb legény volt ő, fogai ínyig és gödrösre kopva, rózsája, töve mind a koráról árulkodtak.
Tavaly ketten hibázták el, idén csak egyszer (igaz akkor két lövésből
), de végül csak megfoghattuk az agancsát.
Mire végeztünk az örömködéssel, és még megnéztünk egy helyet, ahol 2 barkás bakocska heverészett 9 vemhes suta társaságában, már ment el a Nap.
Ekkor szinte egyszerre gondoltunk arra, hogy még pont oda érhetnénk a nagy nyarashoz, ahol a hosszú szárú, szűk állású baknak valaki súgott tegnap....
Még pont időben érkeztünk, és láss csodát, a bak kint volt a nyaras melletti földön és pont felénk ballagott...ezt a mákot!?
Csak annyit kellett tenni, hogy óvatosan a célzóbotra kellett tenni a puskát, megvárni mag a bak egy kicsit megáll, aztán amikor ez így is lett,
akkor őt is durván leverte a lövedék a lábáról.
Nekem őszintén szólva ő tetszik a legjobban az összesen lőtt 13 bak közül (mert Ingonak társa is van, aki a kollégával vadászott).
Rövid volt ez a két és fél nap, kicsit rohanós is lett, hogy szorított az idő, de nagyon jót vadásztunk, és a vendégek (de inkább mondanék ennyi év után Barátot)
nagyon elégedetten utaztak el ma hajnalban haza, a szép hegyeik közé