Üdv. Mindenkinek!
Tegnap gyönyörű vadászatban volt részem/részünk. Egy helyi taggal mentünk ki egy vágáshoz, többször voltak már itt kint, mindig láttak őzet, sutát bakot vegyesen. Aztán kinéztek egy igen jó bakot, ághiányos, szűk állású, fekete agancs, amolyan igazi kincs. Sajnos a Koma céltávcső gondokkal küzdött, egy gyönyörűen meglőtt süldő után 3 hibázás. Sajnos a hibázás között volt ez a bak is, de szerencsére nem lett sebzés. Tegnap kölcsön puskával mentünk ki, egy nagyon jó vadász barát cimborája adta neki oda a puskát, mert ő hétköznap úgy sincs lent vidéken, csak hétvégente jön le és akkor vadászik. Ballagtunk kifele hárman a vágás melletti lábasban levő úton, volt még velünk egy vadásztanonc srác, nagyon jó barátom, de inkább én voltam velük, mert a Koma és Ő legtöbbször együtt járják az erdei ösvényeket. Lassan közeledtünk ahhoz a helyhez, ahol a bak szokott lenni. Közben sutákat láttunk, bakot nem. Néha-néha roppan 1-2 apró gally a lábunk alatt, és ez elég volt ahhoz, hogy a vágásban fekvő bak, ráadásul az a bak, amiért jöttünk, felálljon és elszaladjon. Nincs mit tenni, le kell ülni, és várni, visszajön ez még ide. Gyorsan telt az idő, sutákat figyelgettünk a vágásba, majd három negyed 9 körül megpillantottuk a bakot, de messze. Nézegetjük, bírálgatjuk, Ő az! Várunk, hisz messze van, de az idő is szorít, nemsokára sötét van. Bak csipeget, majd szépen, a megszokott úton elindult lefele. Szépen felénk, de várunk még, hagy jöjjön még, hisz a távolság még mindig bőven 100 fölött van, mi meg olyan messzire nem szoktunk lőni. Közben 2 fiatal bika zavargatta egymást a vágásban, de a bakot ez nem zavarta. Volt egy magányos kis fa, olyan 80 méterre, tudtuk ha a vonaláig lejön, és keresztbe fordul, ott már lőni kell, nem lehet tovább várni. Így is volt. Körülbelül a vonalában volt, és elkezdett a vágásban keresztbe menni lefele. Aztán egyszer csak szól a puska, nagy csend, nem szalad! Nézzük keresőbe, helyben maradt, de még rugdosódik. Folyamatosan nézzük, de ott van! Már csak az utolsókat rúgta! Megvan!
Mint kiderült, nyak lövése volt! Gratuláció után odamentek ketten, és a les helyünkhöz hozták, ahol teríték készítés után persze a kötelező fényképek sem maradhattak el. Közben sajnos ránk sötétedett, így a képek már vakuval készültek. Természetesen itt van néhány kép erről a gyönyörű bakról!
Hasonló élményekben és sikerekben gazdag vadászatot kívánok Mindenkinek!
Vadászüdv.: Nimród