Üdv Mindenkinek!
Akkor a megígért este története:
Már tavaly is szerettem volna a társaságomnál őzbakot lőni, de a „késői” kezdés meg az állapotom megakadályozott ebben.
Az üzekedés végére kerültem olyan fizikai állapotba, hogy egyáltalán erre kísérletet tudjak tenni.
Sípoltam szorgalmasan és az egyik este sikerült behívnom egy komoly nyársas bakot, hosszú szárú, sötétbarna fejdísszel.
Mivel nálunk csak a hivatásos vadász kíséretében lehet őzre vadászni és én meg éppen egyedül voltam, így fájó szívvel el kellett engednem a bakot.
Azután többször kerestük Zoli vadőrrel, de nem találtuk.
Közel van a területhatár, könnyen lehet,hogy a szomszédból jött át egy kívánatos sutát keresve.
Az idén megint lehetőség nyílt a bakra vadászni, de már akkor szóltam, hogy megvárom az üzekedést vele.
Jártam a területünket ahogy az időm engedte, sípoltam, sikerrel hívtam be bakokat, de igazán nekem tetszőt nem találtam.
Volt viszont ezeken a hajnali-esti alkalmakon egy csomó más élmény, amik felejthetetlenné tették a vadászataimat!
Még a múlt héten szólt Zoli, hogy az egyik hajnalban látott egy bakot, amit érdemes lenne megnéznem...
Csütörtökön munkából hazaérve gyorsan letudtam az itthoni feladataimat és nekiláttam összeszedni a vadászathoz szükséges dolgaimat. Rövid tépelődés után az öreg Mauser helyett a vegyescsövűt csúsztattam a szivacsos tokba...
18:00 órára beszéltünk meg a találkozót Zolival a „beíró”-nál. Cimborám pontosan érkezett és vele tartott az egyik kedves közös ismerősünk Jocó is, aki tagjelölt a társaságunknál.
Először a területünk északi részére mentünk megnézni a kukoricatáblákat, hogy milyen mértékű a disznók okozta kár.
Szomorúan állapítottuk meg, hogy igen komoly ,és alaposan átbeszéltük a teendőket...
Majd a határpatak mentén néztünk szét, ami területileg a munkahelyemhez tartozik. Így legalább friss képet kaptam az embereink által végzett munkáról.
Ezek után már tényleg csak a vadászattal foglalkoztunk.
Menet közben láttunk sutákat, néhány fiatal bakot és örömmel állapítottuk meg, hogy a tavalyihoz képest jelentősen jobb a fácánszaporulatunk!
Igazából két bakot szerettünk volna megnézni. Az egyik a Zoli által látott volt, a másikat én láttam az előző héten egy tarlón üzekedni.
Kiszálltunk a terepjáróból és végigcserkeltünk egy akácsor mellett, közben szorgalmasan nézegettük a fasor melletti hatalmas dimbes-dombos búzatarlót.
Jó távol egy suta jött ki a tábla nyugati oldalán a napraforgóból és elindult a tarló belseje felé.
-Itt kell kijönni a baknak is!-közölte Zoli
-Menjünk vissza az autóért és elindulunk felfelé a tarló szélén!-javasolta a cimborám.
A terepjáró lépésben haladt a napraforgótábla mellett....
Majd hirtelen megállt....
-Ott egy bak a hajló mögött!-súgta izgatottan Zoli.
A keresőben én is láttam a bakot, sőt azt is, hogy valami különleges példányt nézegetünk!
-Ez az! Őt keressük!
Közben a bak és a suta eltűntek a dombél mögött....
-Nem tudunk rájuk cserkelni gyalog, marad az autó...-gondolkodott félhangosan a vadőrünk.
Lassan araszoltunk a dombél felé....
Odaérve megláttuk a domb aljában a sutáját terelgető bakot!
A suta egy ideig kellette magát, majd elindult jobbra a hajlóban, nyomában a bakkal.
-Nem tudunk közelebb menni, innen kellene lőnöd!-döntött Zoli
Kiszálltam az autóból és tovább távcsöveztem a bakot.
Aztán gyorsan felmértem a helyzetet.... Mivel stabilan ki tudok támasztani megpróbálom...
Gyorsan elrekviráltam Zoli pulóverét és erre támasztottam a puskát.
Aztán nekikészültem a hosszú lövésnek....
Előrenyomtam a biztosítót, majd halkan pattant a gyorsító....
Gyors „röppályamatek” után már a céltávcső keresztje kísérte a ballagó bakot....
Aztán a bak hirtelen megállt....igazítás a szálkereszten és csattant a lövés!
A lövedék sustorogva szállt a neki szánt cél felé, majd tisztán hallottuk a becsapódás hangját!
A bak pedig tűzben rogyott..., de a feje még fent volt... így gyorsan szétnyitottam a puskát és újabb töltény került a kilőtt helyébe, de láttam, hogy erre már nem lesz szükség....
Ez az! Fantasztikus volt! - kiabálták az utastérből kiugráló társaim.
Majd hol a kezemet rázták, hol pedig a hátamat püfölték.
Közben a bak leeresztette a fejét....ami azt jelentette, hogy mehetünk hozzá...
Mellé lépve mindhárman tátott szájjal bámultuk az agancsot....
A kalapot és a kiürített puskát letéve hosszú percekig meghatódva néztem a zsákmányomat....
És akkor tört ki rajtam a vadászláz! Remegett kezem-lábam.... Úgy látszik én „fordítva” működök, mert rajtam mindig lövés után vesz erőt ez az állapot!
Elsőre a lövés utáni „szokásos” cigaretta is kiesett a számból, de meggyújtani is harmadszorra sikerült......
Majd jobban szemügyre vettük a bakot....
Az agancs leírásával nem kísérletezem, a korábban feltett fotó mindent elárul....
Aztán a fotózás, ami úgy sikerült ahogy.
....vadazonosító, „papírmunka” és zsigerelés.
Közben megérkezett két vadásztársam, akik esti disznólesre igyekeztek, így öt fősre gyarapodott a nevetve tereferélő csapat.
Kisvártatva mindenki indult tovább az eredeti célja felé.
Mire a falu felé vezető földútra kanyarodott az autó már lassan megérkezett az alkonyat is...
Én meg ezzel az írással szeretném megköszönni az „égi” patrónusoknak és a vadásztársaimnak ezt a felejthetetlen élményt!
És persze mindazoknak, akik végigolvassák az írást.
Üdv: J. vadász
