Jan!
Hallottad micsoda bikák estek a Matyiéknál?
Vaszaron eddig kilenc bika esett, olyan hét és nyolc kg a többség, de két nagy bika is van. Az egyik 9kg60 dkg , a másik 11kg20dkg.
Hát oda mentek a ti bikáitok
Az erdészeti üzemi területen nálunk sem volt gond, 5-6 8kg fölötti esett, és 7-8 kg között is volt pár. Persze esett 5kg körüli is, de általánosságban véve nem volt rosszabb mint máskor, sőt, a tavalyinál határozottan jobb volt.
A vt-nél már más a helyzet, nem kicsi a baj. Tavaly szept végéig 18-19 bika feküdt, idén a mai napig 6!
Az még hagyján hogy a vendégek nem tudtak lőni, (az enyém se) de most már fel van szabadítva a terület, és a tagok sem tudnak. 14 bika van még a keretben, de öreget még senki nem látott.
Mióta vadászhatunk, én láttam egy fiatal villást, de elég hosszú szárú volt, azt hagytam. Utána egy fiatal vagy középkor elején járó plan 14-est, szvsz nagyon ígéretes. Majd a területhatáron egy igen erős középkorú bika hajtott át egy jóval gyengébbet hozzánk, de a nagy rögtön vissza is szaladt a szomszédba, a kisebb meg észrevett és megugrott mielőtt alaposan lefigyelhettem volna. Aztán láttam még egy érdekes agancsú bikát, egyik száron a középága jó hosszú volt, és lefelé hajlott, koronája nem volt. Ezt meglőttem volna, de kb 3mp-ig láttam, este 7:20 körül jó szürkületben, lövésre esély sem volt. Utoljára pedig egy 8-as 2. vagy 3. agancsú fiatalt láttam, két tarvaddal, igen messziről.
A többiekkel beszélve kb ugyanez a helyzet, 4kg körüli bikák sétafikálnak mindenhol, öregnek színét sem látta senki.
Én valami fiatal selejt, dárdás vagy felemás agancsúra hajtok, de ilyenekkel még később is össze lehet futni, úgyhogy most nem erőltetem annyira. Most úgyis teljesen zaklatott a terület, a vendégekkel is összemászkáltunk mindent, a tagság is cserkel mindenfelé, idegesek a szarvasok, későn mozdulnak stb.