BErik
|
|
« Új üzenet #1140 Dátum: 2009. Augusztus 29. - 22:32:22 » |
|
Ma kijutottam bőgést figyelni. 18:55-kor gallyaztam fel egy volt repceföld szélén álló lesre. Körülöttem erdő-erdősáv-nádaserdő-mezőgazdasági területek (tarlók,kukoricák néhol még napra). 19:09-kor mintha valami bőgésszerűt hallottam volna a szomszéd területről (hajósról), de a szeles idő-erdőzúgás miatt nem voltam teljesen biztos benne hogy mit hallok. 19:22-kor az előttem, a föld túloldalán lévő erdőből hallottam egy bikát bőgni. Kis idő elteltével kivágódik onnan egy ünő. Elég zavartan viselkedett, egyértelmű volt hogy valami kihajtotta. Kint volt egy kicsit a földön, majd visszament az erdőbe. Mindeközben ugyanott lehetett hallani hogy egy bika ott bent veri az ágakat. Kis idő elteltével megjelent ugyanott egy tarvad, majd még egy. Ahogy nézegetem őket, egyszer arra lettem figyelmes hogy az előbbi ünő ismét kivágódik az erdőből ám most az üldözőjét is látom: egy ötéves mindkét oldalt koronás bika. Ígéretes bika, egyértelműen kímélendő. Van benne talán 5-6kg. Szemág, jégág középág mindkét oldalt. Jobb szárán hármas, a balon négyes korona. Rövid idő elteltével a tarvadak visszavonultak az erdőbe, a bika kint maradt, sőt megindult felém. Eddig olyan erős 400 méterre játszódtak az események. Meg-megállva közeledett a bika. Eleinte bőgést imitált -ám hang nem hagyta el a torkát. Később már egész szépen bőgicsélt ott előttem. Az erdőbe, ahová visszament az asszonynépség, volt bent még egy bika. Vélhetően ez már komolyabb versenyző volt, nem bőgött de verte az ágakat, bokrokat. Ez a kereső bika -amelyiket láttam is- olyan 200 méterre közelített meg engem, aztán beváltott egy nádas-erdőbe. Ott aztán végig lehetett követni hogy merre megy -percenként bőgött egyet-egyet. Kiürült a színpad, én is megyek. Távolabb villámlott már ekkor, néha az ég is dörgött. Késő délután óta be is volt borulva. A lesről 19:50-kor szálltam le, tele élményekkel. Ezen kívül még láttam egy rókát mindjárt a legelején és egy sutát az ikergidáival. A suta megijedt tőlem, beugrott az erdőbe. A gidák csak néztek engem majd egy kis tétovázás után megindultak egyenest a másik irányba (hiába hívta őket az anyjuk oly serényen).
|
|
|
Naplózva
|
"Amit csinálunk, ahhoz érteni kell. Amit mondunk, abban hinni kell. És akivel beszélünk -akit tanítunk- azt egyrészt szeretni kell, másrészt komolyan kell venni." Sz.L.
|
|
|
BErik
|
|
« Új üzenet #1141 Dátum: 2009. Augusztus 29. - 22:36:15 » |
|
Ja a hely kimaradt: Bács-Kiskun Megye, Császártöltés.
|
|
|
Naplózva
|
"Amit csinálunk, ahhoz érteni kell. Amit mondunk, abban hinni kell. És akivel beszélünk -akit tanítunk- azt egyrészt szeretni kell, másrészt komolyan kell venni." Sz.L.
|
|
|
danikutya
|
|
« Új üzenet #1142 Dátum: 2009. Augusztus 29. - 23:20:38 » |
|
|
|
|
Naplózva
|
Eb a vadász, kutya nélkül!
|
|
|
BErik
|
|
« Új üzenet #1143 Dátum: 2009. Augusztus 30. - 22:13:20 » |
|
Ma is ugyanoda ültem ki. 18:30-kor gallyaztam fel. Kb. 18:40-kor hallottam egy bikát bőgni szemben az erdőből. Ezt követően a hang irányából kijött egy spíszer (ígéretes) két tehénnel és borjaival Ez olyan 19:10-kor történt. Kint voltak egy kis ideig, majd szép csendben visszavonultak. Ahogy visszamentek megint elkezdett bőgni az előbbi bika. Ugyanott ahová visszament a spíszeres csapat. Néztem is furcsán. Az biztos hogy nem a spíszer bőg. Eltelt vagy tíz perc megint kijött a spíszer tehenekkel, borjakkal. Kis idő múlva kijött egy tehén ünőstül, borjastul. Ekkor már vártam a még bent lévő bikát. Tudtam hogy nem sokáig marad meg a spíszer "háreme". Nem is kellet soká várnom. Fél nyolc előtt még megjelent egy 7 éves körüli kb 6kg-os koronás bika. Első dolga természetesen a legény elzavarása volt. Ez nem okozott különösebb gondot neki. Miután elűzte a spíszert vettem csak észre hogy csatlakoztak a szarvascsapathoz, immár tíz tarvad volt kint a placcon a bika körül. Volt ott egy tehénszerűség is a borjával. Az a tehén volt akkora mint egy echte ünő. A bika elkezdett orgonálni, és ezt vagy 20 percen keresztül nem is akarta abbahagyni. Orgonált, megkergetett pár ünőt, terepszemlét tartott. Mindez tőlem vagy 300 méterre történt. Kicsit furcsa látvány volt a bőgő bika mellet borját szoptató tehén! Végül is a bikának nem sikerült összetartania háremét. A színpad végleges kiürülése előtt még pár tarvad visszavonult az erdőbe. A többiek -beleértve a bikát is- egy autótól megriadva ugrottak vissza az erdő másik részébe. A lesről még nyolc óra előtt szálltam le. Az idő jó volt, kb 23-20 fok volt, sütött a nap, az égen mutatkozott pár felhő. Bács-Kiskun, Császártöltés
|
|
|
Naplózva
|
"Amit csinálunk, ahhoz érteni kell. Amit mondunk, abban hinni kell. És akivel beszélünk -akit tanítunk- azt egyrészt szeretni kell, másrészt komolyan kell venni." Sz.L.
|
|
|
danikutya
|
|
« Új üzenet #1144 Dátum: 2009. Augusztus 31. - 08:38:27 » |
|
Tegnap este egész jó kis koncertet adott három bika egy kukoricával körül ölelt nádas zsombékos részen, Sajnos igen rövid ideig élvezhettem mert tőlem nem messze a kukoricából kiváltott három két lábon járó dúvad, mindegyiknél egy-egy zsák kukorica. Oda mentem. Jól ismerhették az ember szagot, mert nem riadtak meg, igaz egy picit megleptem őket. Bemutatkoztam nekik és eldiskuráltam velük miközben szépen megvártuk együtt a ki érkező járőr autót. Belegondolni is rossz hogy mi lett volna akkor ha esetleg ez a az egész három nappal később van és egy vonalba kerül velük egy szép golyóérett selejt bika… Ha felétek is van ilyes fajta akkor nagyon vigyázzatok!
|
|
|
Naplózva
|
Eb a vadász, kutya nélkül!
|
|
|
Erdojaro (Molnár Attila)
|
|
« Új üzenet #1145 Dátum: 2009. Augusztus 31. - 08:42:14 » |
|
|
|
|
Naplózva
|
A Vadászat olyan mint a NŐ! Minél több időt töltesz vele, annál jobban rájössz, hogy nem tudsz róla semmit!
|
|
|
Erdojaro (Molnár Attila)
|
|
« Új üzenet #1146 Dátum: 2009. Augusztus 31. - 21:02:19 » |
|
Diánák és Nimródok! Merre, hogy áll a bőgés? Adnátok egy kis tájékoztatást?
|
|
|
Naplózva
|
A Vadászat olyan mint a NŐ! Minél több időt töltesz vele, annál jobban rájössz, hogy nem tudsz róla semmit!
|
|
|
fabrigo
|
|
« Új üzenet #1147 Dátum: 2009. Augusztus 31. - 22:21:19 » |
|
Üdv.
Ma hajnalban Erdőhorváti és Három-Huta körzetében is megszólalt egy bika, a vártnál egy héttel hamarabb.
Ha jól alakul az idény képeket is tudok hamarosan közölni.
Fabrigo
|
|
|
Naplózva
|
Olyan a békéért harcolni, mint a szüzességért dugni.
|
|
|
danikutya
|
|
« Új üzenet #1148 Dátum: 2009. Szeptember 01. - 07:34:04 » |
|
Üdv Boar! Nálatok mi a helyzet a Zselic nyugati oldalán? A keleti oldalon csak egy- egy bikát hallani.
|
|
|
Naplózva
|
Eb a vadász, kutya nélkül!
|
|
|
csontmetsző
|
|
« Új üzenet #1149 Dátum: 2009. Szeptember 01. - 10:26:16 » |
|
Kint voltam még sötétben. Egyet-egyet bőgve bejött a hátam mögé egy bika. Amikor kivilágosodott, becsúsztam hozzá az akác-nyárfiatalos mezsgyéjén. Tök csönd. Indulnék tovább, amikor 20-30 méterre kisorol a csapat, végén a bika, de a vezértehén már fordul is, azonnal éreztem a tarkómon a szelet. A bika is fékez és elfordul zavarodottan farral felém. Páratlan 16-osnak nézem, talán középkor elején. Még egy borjú kikóvályog elém, aztán elsomfordálnak. Első bikánk is elesett, 4-4.5 kg lehet, ötéves forma.
|
|
|
Naplózva
|
" Majd ha a kép előtt állva szinte érzed a disznó szagát, akkor lesz jó a kép! " - Csergezán Pál -
|
|
|
Fegbock
|
|
« Új üzenet #1150 Dátum: 2009. Szeptember 01. - 19:05:45 » |
|
Tegnap este kimentem nézelődni, hallgatózni az egyik kukoricával takart területrészünkre. Korán kiültem, de a belátható rész mindössze egy földútra korlátozódott, amin két kukoricás közt átvált a vad. Talán 5 perce ültem fent a lesen, mikor egy jó 40 cm-es, mindkét oldalt villás spíszer jelent meg. Rövid ideig figyeltem, aztán takarásba lépett. Kisvártatva egy 5kg körüli felemás villás bika váltott át az úton. Később távol két tarvad, majd közel a leshez egy magányos borjú keresztezte az utat. Nem sokkal később, ahol a borjú belépett, ott kilépett egy második éves kan, kicsit megállt körülnézni, aztán továbbment! Ezután már kezdett szürkülni és 2-3 bika hangját lehetett hallani, majd egy suta állt ki az útra. Sajnos ekkor vége szakadt az előadásnak, mert -távol a lakott területektől- közeledett egy túramotoros és a les mellett ment el! Ezután már hazafelé indultam, de a lámpafénynél még láttam 5 tarvadat egy második agancsú bikával! Vadászcimborám a terület másik részén volt, nála 4 bika bőgött és jópár tarvadat is látott! Pár nap és előkerülnek majd a nagy bikák is, remélem!
|
|
|
Naplózva
|
Minden lövésem, amely talál, azonnal öljön! De ha nem öl, akkor ne ejtsen sebet!
|
|
|
danikutya
|
|
« Új üzenet #1151 Dátum: 2009. Szeptember 01. - 21:14:56 » |
|
Most kaptam a hírt, hogy a szomszéd társaság területén elesett az első. A vadőr ismerte ezt a bikát. Nagy bika. 9kg körül saccolják. Nem irigylem, de legalább egy kicsit kivárhatott volna egy ilyen nemes vad. Külföldi vendégvadász ejtette el.
|
|
|
Naplózva
|
Eb a vadász, kutya nélkül!
|
|
|
Kama
|
|
« Új üzenet #1152 Dátum: 2009. Szeptember 01. - 21:35:05 » |
|
Nem irigylem, de legalább egy kicsit kivárhatott volna egy ilyen nemes vad. ??? ??? ???
|
|
|
Naplózva
|
"Hiszen ha csak úgy egyszerre agyon lehetne lőni mindent, venne-e puskát a kezébe valamirevaló ember?" (Zsindely Ferenc)
|
|
|
Jakec
|
|
« Új üzenet #1153 Dátum: 2009. Szeptember 02. - 11:01:13 » |
|
Tegnap este sikerült meglőnöm a bikát igaz nem azt amit már háromszor láttam ebben a völgyben . Az egy négy kg körüli dárdás, amit meglőttem 6-7 év körüli örökös tizenkettes 6,5 kg körüli lesz a trófea. 20:00 kor lépet ki a napraforgótarlóra, tőlem jobbra majd balra fordult és szemben velem megált úgy 80 méterre majd bőgőtt egyet és akorr kapta meg a golyót magas vállapon. Azonnal tűzbe rogyasztotta a 3006 cseh sierra 11,7gramos lövedék.Zsigereltt súlya lábak és fej nélkül 204 kg.
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
Jakec
|
|
« Új üzenet #1154 Dátum: 2009. Szeptember 02. - 11:08:08 » |
|
Képek a bikáról.
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
|