Szervusztok!
Tegnap volt számomra a kijózanodás napja és mivel ez nem minden tanulság nélküli, így nagyon szívesen megosztom veletek is, mert a jó pap is holtig tanul.....
Erről a bikáról lenne szó, amelyet pátyulgattam itt egy hónapon keresztül, hogy kerülje el a puskagolyót és a végül pedig az est közepén lefotózva (8oo ISO) a készült kép kielemzése kapcsán közösen becsléseket tettünk itt a fórumon a bika korára és a jelenlegi trófeasúlyára......
Minden becslésnél pontosabb azonban, ha a bika előző évi hullajtott agancsát tapogathatja meg az ember... ezzel én is tisztában vagyok és egy nagy átütő offenzívát indítottam aminek nem várt gyors siker lett a vége, mert tegnap megjelent egy ismerős, kezében a kérdéses bika idén tavasszal elhullajtott jobb oldali agancsával.... Még egy szót sem szólt hogy mi járatban van, de ahogy kivette a gépkocsi csomagtartójából a fél agancsot nekem máris lúdbőrzött a bőrőm és meredezett a szőr a hátamon....mert rögtön tisztában voltam vele, hogy ezt az agancsot keresem és aztán azonnal azt is láttam, hogy messze alatta marad a becslésünkben körvonalazott 10 éves kornak és a 13 kg-os trófeasúlynak.
Mivel úgy tűnik, hogy a jobb szár hatalmas méretű szemága alapján visszatérően beazonosítható lesz ez a bika, lemértük a hullajtott agancs méreteit és beillesztve egy online trófeabírálati lapba elvégeztük a bika képzelt trófeájának bírálatát.
A hullajtott jobb oldali agancs súlyát lemértük ezt 3,65 kg-nak találtuk... ezt felszoroztuk 1,1-el, mert már elég régen volt az idei tavasz és agancs 10%-ot veszt súlyából így tehát a tavaszi nyers agancssúlyt azt kerek 4 kg-ba számítottuk + 2 kg a lefőzött nagykoponyára és a múltévi trófeasúlyát így 10 kg-ba relizáltuk.....Ezt követően a táblázatból megállapítottuk, hogy ehhez az agancssúlyhoz a jobb képességű bikáknál 8 esztendő tartozik, ha ez igaz, akkor ez a bika most a bőgésben a 9. életévét taposta.... tehát a 10 éves korbecslés ezennel megbukott.....
A súlynál még szomorúbb a helyzet, mert ha átlagot számolok, akkor 9 éves tehát jelenlegi korában viselt trófeája nem lehet több, mint 11 kg.
Ha ezt még egy kicsit erőszakolom és azt mondom, hogy de ez egy kiemelkedő képességű szarvasbika, akkor sem tudhat többet az idén, mint 11,5 kg trófeasúly, ami azért jelentősen elmarad a 13 kg becsülttől..... Nos innen jött a kijózanodás.... nem esett jól, de mivel ez már nem sötétben tapogatózás, azért nagyon tanulságos volt....Aztán jöttek itten még más dolgok is.... esküdtem volna, hogy ez a bazi szemág legalább 60 cm hosszú, ezzel szemben igaz csak a tavalyi agancson mérve (ez azért az idein lehet nagyobb) mindösszesen 45 cm volt.....(aaaahhhh de melléláttam) és a szárhossz is amit a 120 cm közelében lébecolónak gondoltam, a szégyenteljes 97 cm-t hozta, pedig én mértem volna szívesen többet is.....( igaz, hogy ez is nőhetett az idei agancson)
http://www3.pic-upload.de/04.10.10/bpdedylbpsd7.jpgEgyébként pedig nagyon jó kis bika ez....a levetett agancson a koronában az idei új ágak nyomai már kis dudorokként felfedezhetőek voltak...Kapott egy nevet tőlünk és hát lemérve az agancsa paramétereit nyilvántartásba vettük, hogy legközelebb jövő tavasszal a megtalált akkori agancsai alapján konkrétan tudjuk mérni a fejlődése ütemét ezzel javítva a táblázatom gyakorlati alkalmazhatóságát....
A piros színnel festett négyzetek jelölik azokat a paramétereket ( vizsgált hullajtott agancs alapján) amely területeken még javulni kell a bikának... Ezek mindegyike (rózsakörméret, trófeasúly, ágak száma, középágak hossza, gyöngyözés) a korral függ össze, annak előrehaladtával ezek javulni fognak és alkalmassá tehetik ezt a bikát a kapitális méretek elérésére... A tavalyi teljesítménye alapján is már 10 IP-vel meghaladta az aranyérmes minőséget.... ezért is lenne fontos elejtésének idejét messze kitolni....
Visszaolvasva aztán látom, hogy vannak egy páran akik nagyon közeli becsléseket tettek a kor és a trófeasúly vonatkozásában is....Őtőlük elnézést kérek, hogy becslésemmel túl lőttem a realitásokon, de mára eljött a kijózanodás napja...És van számomra is egy nagy tanulsága a dolognak ... mégpedig a test és a kor markír jegyei akárhogyan is van nagyfokú szubjektivitásra adnak lehetőséget, míg a mérhető összefüggések, bár csalódásokat okozhatnak, de mégis igazak....objektívek...
Mindenesetre örülök, hogy tisztán láthatunk ebben a kérdésben......
Üdv. forsterh