Tegnap egyik vadásztársam a vadászboltban afelől érdeklődött, hogy reggel megy récézni, milyen lőszert vigyen? Először 10-est akart, de arról rögtön lebeszéltem. Tudtam, hogy Izs 27-ese van, ezért a 8-as, 34g-os Saga-t javasoltam neki. Tapasztalatom szerint az orosz puska feles és teljes szűkítéssel is parádésan hordja. Majdnem 3 évet vadásztam vele végig, miután a megmaradt Nikéket már csak levegőzni vittem ki. Szinte mindent lőttem vele, ami a területünkön söréttel terítékre hozható: rókát, mezei nyulat, tőkés és csörgő récét, fácánt, szárcsát, szarkát, dolmányos varjút, szajkót. Egy szó, mint száz, igen jó ár-érték arányú lőszernek tartom.
Tavaly puskát cseréltem. A Saga skeetel negyedes-feles kombinációban kerültünk összhangba a lőtéren. A nyári, ősz eleji gerlézésnél a trappal próbálkoztam, de az nem vált be.
A kora őszi récézéseknél megint próbát tettem a 10-essel, de továbbra sem barátkoztunk meg, bár lőttem vele pár madarat. Próbaképpen szétszedtem egyet, aztán a sörétszemek átmérőjének változatossága elkápráztatott...
Az idő hidegebbre fordultával és az idő előrehaladtával újra a jól bevált kék hüvelyű nyolcas került a töltényűrbe. Minden azonnal a helyére került. Nem is ragozom tovább...
Epilógus:
A srác ma a ruszkipuska/nyócassaga kombinációval meglőtte élete első récéit. Sajnos nem én avathattam.