Fórumosok találkozója Püspökladányban

Csütörtök reggel hatkor felkeltem elkezdtem összepakolni. Fél nyolckor Steve a Vitoval begördül a nagykapun. A reggeli már az asztalon van. Gyorsan bekapjuk és felkészülünk az indulásra. Előtte rövid tanakodás, hogy a Vitoval vagy a Defenderrel menjünk . Végül a Defi győz a gyorsasága miatt. Azzal a földúton is tudjuk tartani az autópályán felvett sebességet.
Vecsésen beugrunk egy kávéra Erdőjáró Attilához, majd rövid beszélgetés után vissza a Defibe és irány Lajos tanyája. Előtte gondosan beütöttük a tanya koordinátáit a GPS-be, majd rábíztuk magunkat Bözsire, aki magabiztosan navigált bennünket a cél felé. őrületes tempóban haladtunk. A km óra néha a 70-es számot is majdnem meghódította. Ilyen tempóban döngettünk egészen Zalakarosig. A következő falvak egyikében aztán Bözsi gondolt egy merészet és a legrövidebb utat választva, lenavigált bennünket egy földútra. Semmi baj, gondoltuk, legalább délre Lajosnál leszünk, mert közben a monitoron feltűnt a cél, mintegy másfél km-re.
Csodálatos környezetben haladtunk. Szarvas nyomok és disznó túrások között, de egyszer csak megállt a Defi. Először azt hittük a vidék ihlette meg, azonban szomorúan tapasztaltuk, hogy a felázott emelkedőn mind a négy kereke egy helyben forog, hamar beláttuk, hogy tévedtünk!
Szerencsére csak a kocsi emelő hajtókarját hagytam otthon így röpke háromnegyed óra alatt tökig sárosan le tudtuk cserélni mind a négy kereket, Pápai sár gumira.
A kerékcsere után ismét rábíztuk magunkat Bözsire aki határozottan irányított bennünket tovább. igaz, amikor az általa ajánlott út megszűnt a nagy semmibe, egy picit kezdtünk gyanakodni a szakértelmében, de kimer egy nőnek ellent mondani?!
Szerencsénkre az út egy tarvágásban végződött így neki vágtunk a hegyoldalnak. A tuskókat hál’ istennek elkerültük. Nagy szerencse kellett hozzá, mert az autóból csak az eget láttuk, olyan meredek volt a hegyoldal. A hegytetőn aztán, rövid gyalogos felderítés után ráleltünk arra az útra, amelyiken jöttünk.
Itt adtunk a Bözsinek még egy esélyt, amit látszólag meg is hálált, mert egy másik úton próbálta velünk megközelítetni a célt, ami állandóan ott villogott a monitoron.
Ezen az úton aztán elértük a környék legmélyebb traktor nyomát, tele vízzel. No sebaj gondoltam! Jó nagy sebességgel majd áthajtok rajta. Így is tettem, de egy kis hiba csúszott a számításomban. A próbálkozásnak az lett a vége, hogy a Defi úgy felmászott a nyom közepére, hogy mind a négy kereke a levegőbe forgott. Már éppen hívni akartam Lajost, hogy jöjjön a Szarvas Jancsival és rántson le róla, amikor Steve kiugrott az autóból és „feltaláltam, feltaláltam!!!!” üvöltéssel körbeszaladgálta az autót.
Mit találtál fel itt a legnagyobb baj közepette? Kérdeztem.
„Hogy lehetett volna gyorsan kereket cserélni.”
Szerencsére, amikor Steve kiszállt, az autó tíz centit megemelkedett és ez elég volt ahhoz, hogy negyed órás küzdelem árán, levarázsoljam a Defit a sár kupacról.
Újabb gyalogos felderítés után, arra a következtetésre jutottunk, hogy három út áll előttünk, az egyik visszafelé a traktornyomon, ami innen már emelkedett, tehát járhatatlan. A másik a jobb oldalon lévő szálas fái között valahogy visszabotorkálni a kerékcsere színhelyére. A harmadik, megkérdezni Bözsit mit ajánl. Én az utóbbi mellett döntöttem, de amikor megláttam, hogy Steve kezdi lehúzni a fegyvertokjának a cipzárját, erről a szándékomról gyorsan letettem,pedig kíváncsi lettem volna, hogy mivel állt volna elő a csaj, ugyanis balra három méter mély vízmosás előttünk meg ötven méterre egy nagy ingoványban eltűnt az út. Végén aztán kénytelen voltam alávetni magam Steve akaratának és neki vágni a szálasnak. Mégis Ő a tapasztaltabb vadász. Arról nem is beszélve, hogy az én kezembe csak a kormány volt, amivel úgy elvoltam foglalva, észre sem vettem amikor betárazott.
A hosszú Defivel élmény volt a száz éves fák között szlalomozni. Steve ment elöl felderíteni a terepet, hogy melyik fák között férünk el . Volt hogy kétszeri- háromszori tólatgátassal tudtam tovább haladni, de aztán csak megleltük a kerékcsere helyét, ahonnan aztán már a járt úton dübörögtünk visszafelé az aszfaltos útra.
Amikor kiértünk a főútra, gondolkodóban estünk, hogy érdemes-e még vadászni menni, hiszen ennél izgalmasabb órákat már az sem tud nyújtani. Végül mégis a továbbhaladás mellett döntöttünk, mert a Saméknak megígértünk egy répafőzeléket és a sárgarépa meg nálunk volt. Arról nem is beszélve, hogy a nálunk lévő pálinka készlet már nem bírta volna ki a visszaút rázkódásait. úgyhogy neki vágtunk Orosztonynak az aszfaltos úton húsz km-es kerülővel..
Pontosan a megbeszélt időpontban értünk a templom elé, de mivel ott nem volt senki elindultunk Lajos háza felé. Fél úton találkoztunk Lajossal aki ment, a közben a templom elé érkezett Sábáékért.
A házikóba érkezvén elfoglaltuk a szobánkat Stevével, bár én mondtam neki, hogy jobban járna, ha kint aludna Lajos traktorjában, mert nagyon horkolok, de azt mondta, Ő is. Így aztán abba maradtunk, hogy esténként az győz, aki előbb elalszik. /Eddig én vezetek három nullra, de Steve nem nagyon akar visszavágót/.
Még el se olvastuk a harmadik könyvet, mikor megérkeztek a többiek. Szívélyes üdvözlések bepakolások után, leültünk az ebéhez.
Nem akarok ismétlésekbe bocsátkozni és továbbra is untatni a Fórumozókat, hiszen az együttléteket leírták a többiek, és gondolom kedves Fórum Társaim a lesen töltött időre kíváncsiak, pedig szívesen írnék Lajos fenséges ebédjeiről, vacsoráiról, többek közt arról a hortobágyi húsos palacsintájáról, aminek elkészítési módját nyugodtan taníthatná neves szakácsoknak, akik az elkészítés kényelmes módját választva, ledarálják a belevalót holmi húspépes palacsintát készítve, ahelyett, hogy késsel vágnák apróra. És még tovább sorolhatnám Lajos konyhai remekeit, de hát itt az idő és indulni kell a lesre.
Sammal együtt ülünk be a Defibe. Őt ki kell tennem a palánkosnál én meg megyek tovább a tégla lesre. Mire elhelyezkedem a lesen, már erősen sötétedik. Összerakok gyorsan egy puska támasztékot, kipróbálom, kényelmesnek tűnik. Mivel tégla falai vannak a lesnek egy kis ablakkal, a külső zajokat nem nagyon lehet érzékelni. A nagy csöndben arra riadok, hogy a fejem lehanyatlik. Kinézek az ablakon és egy nagy sötét árnyat látok a szórón. Belenézek a keresőbe, egy tehén kőrvonala rajzolód ki. Keresem a borjút mellette, de nem látom sehol. Se baj gondolom majd előjön. Tévedtem, nem jött elő, a tehén viszont öt perc ott tartózkodás után elment.
Utána fél óráig nem történik semmi mozgás, amikor ismét egy árnyat látok mozogni a szórón. Kereső ismét elő, és egy gyönyörű rókát látok benne. A saját lesemen egy percig nem gondolkodnék, mit tegyek, de itt kétségek gyötörnek. Azért a szálkeresztet egy pillanatra ráhelyezem, majd a puskát letéve megpróbálom közelebb hívni. A síp természetesen az autóban maradt. Tíz métert azért közelebb jön hozzám, majd megáll és visszamegy egerészni. Valószínű rájött, hogy ezt az irtózatos hangot nem egy nyúlfi adja ki magából. Negyed óra után a ravaszdi is ott hagy.
Kilenc óra körül még egy suta teszi tiszteletét a szórón, és békésen megvacsorázva, háromnegyed tízkor az is távozik. Összepakolok, útközben felveszem Samot, és bemegyünk a házba. Ott ér a meglepetés, hogy Petinek és Sábának is szerencsés volt az estéje. A lövéseket ugyan hallottam, de a tégla épületben túl távolinak tűntek.
Mivel Sába akkora borjút lőtt, hogy Lajos kocsijával nem tudták behozni, így én mentem ki a Defivel érte. Nagy nehezen betettük majd a csapat együttes erejével felhúztuk a nyúzófára. Ahol másnap Steve konyhakészre faragta.
Este a vacsora elfogyasztása után természetesen kiolvastunk egy jó könyvet az elejtők egészségére. Meglepve tapasztaltam, hogy Sam is elolvasott pár sort . A kevéske irodalom elfogyasztása után szolid éneklésbe kezdtünk, amit aztán korán befejeztünk és nyugovóra tértünk. Szerencsére Lajos háza olyan helyen van, ahonnan zengő énekhangunk nem hallatszott illetékesek fülébe, így még a mai napig nincs betiltva az éneklés Magyarországon.
A szarvas máj elfogyasztása után hamarosan, megérkezett Boar egy mesés belépővel. Azaz úgy jött, mint Mátyás királyhoz a szegény lány. Hozott is kenut, meg nem is. Azóta örömmel értesültünk róla, hogy a házhoz vezető úton elveszett kenuja meglett, így a jövőben nem lesz akadálya annak, hogy frissen fogott hallal lepjen meg bennünket. Mégis csak jobb az, mint az „ósánból” vett fagyasztott csuka, amit akkor hozott. Mentségére legyen mondva, az ebédre készített tojásos szarvas velője ehető volt!
Este ismét az előző napi helyemre ültetett Lajos. Igyekeztem előbb ki menni, hátha jön a borjú is. Sajnos ezen az estén is egyedül jött a tehén. Valószínű a borjút, már kilőtték mellőle. A róka nem jött, disznó sem, de a suta ismét tiszteletét tette. Mivel igen csak békésen eszegetett , fél tízkor elindultam befelé.
Bent vacsora, egy kis beszélgetés, majd a fáradt csapat, nyugovóra tért.
Másnap reggel az összes jókedvünk elszállt, amikor szakadó eső fogadott a házból kilépve bennünket. Reggeli után elindultunk Gelsére a fürdőbe. A csapaton nagy melankólia lett úrrá. Csak a szomszéd falu kocsmájában megivott kávétól lett jobb kedve a társaságnak. Na meg a kocsmáros lánytól!
Délben aztán minden megváltozott. Kisütött a nap, a levegő lehűlt. Biztos voltam benne, hogy ezen a napon legalább két disznót terítékre hozunk /bár ne lett volna igazam, és öt lett volna!/. Vidáman robogtunk Lajos háza felé. A kávét, azért nem hagytuk ki útközben.
Lajos már várt az ebéddel. Alaposan teletömtük magunkat, mintha éreztük volna, hogy ma nagy szükség lesz az energiára.
Egy kicsit korábban indultunk ki a megszokottnál. A házigazda újra osztotta a leseket. Nekem a ház fölötti dombtetőn egy tölgyfa alatt jelölte ki a helyet ahová felvitt az autójával, majd megmutatta a lő irányt, ami a szóróra korlátozódott. Amikor kiszálltam az autóból, nagy ívben megkerültem a láthatóan jól bejáratott szórót, ami mellett még egy hatalmas vízzel teli dagonya is volt. A tölgyfához érve kijelöltem a legjobb pozíciót, szétnyitottam a lesszéket majd ráültem szemügyre venni a szórót és a környezetet. Mögöttem egy méterre mély árok, balra két méterre pedig egy mély vízmosás húzódott. Jobbra egy nagy tisztás, Balra a vízmosás után pedig egy rekettyés, ami szinte hozzá nőtt az erdőhöz. Mögöttem jobbra, mintegy 150 méterre egy elhagyatott ház állt.
Több helyet kipróbáltam a széknek, mire megtaláltam a számomra legjobbat. Összecsavartam a lőbotot, majd a szék közepe irányában a széktől a szóró felé egy méternyire beleszúrtam a földbe.
A szóró mintegy ötven méterre volt tőlem, ezért úgy döntöttem, hogy a kis álcahálómat is bevetem. Vágtam a késemmel egy karónyi akácfát, kihegyeztem és a lőbottól balra, egy méternyire azt is leszúrtam. Ezután a botokra tűztem az álcahálót ami majdnem a földig ért. Megtartottam a főpróbát. Leültem a székre, a fegyvert magam elé vettem, keresőt jobbra a hátizsákra. Fölvettem a keresőt, majd a székről egy kicsit jobbra dőlve ránéztem a szóróra amit tökéletesen láttam. Majd keresőt le, óvatosan felálltam, fegyvert a lőbotra helyeztem, és belenéztem a távcsőbe. Minden rendben! Sehol egy gally, sehol egy gyom szár. Igaz egy kicsit kényelmetlen a lő pozíció, mert a botot jó mélyre kellett szúrnom, hogy stabilan álljon a laza talajban. De azt az egy percet szükség esetén kibírom ebben a másfél méteres terpeszállásban.
Visszaülök a székbe. Gondolatban újból végigjátszom a cselekvés sort. Valami még nem tökéletes. Megvan! Az avar a szék és a háló között. Amikor felállok, oldalra kell egy lépést tennem, hogy a figyelő pozícióból lő pozícióba kerüljek. Elkezdem kézzel megtisztítani a területet. Amikor végeztem, még világos van, hátra dőlök a székben és ránézek a szóróra. Egy gida van rajta és engem néz. Tíz percig farkas szemet nézünk, majd föladja. Eszik pár falatot, majd megint rám figyel. Pár perc múlva lesétál a szóróról, arrébb megy vagy tíz métert és ott legelészik. Hamarosan megjelenik egy suta. Az is észrevesz, ez nem igaz, gondolom! Mozdulatlanul ülök, a szél felőle lengedez, hogy a fenébe bökött ki? Ekkor észreveszem, hogy az álcahálót mozgatja a szél, mert alul nem rögzítettem. Vele is szemezek vagy tíz percet, amikor egy hatalmasat beleordít a csendbe. Ijedtemben majd leesek a székről. A suta tovább áll a szórón, felém figyel és fülsértően riaszt. Ezt csinálja vagy öt percig, majd lassú ügetéssel bemegy a rekettyésbe, ahonnan közben több riasztást lehet hallani. ekkor fölállok és pár szál száraz fűvel alul is rögzítem a hálót. Alig ülök vissza a gida megint ott van a szórón, mintha mi sem történt volna. Fél órát eszegetett, majd eltűnt a sűrűbe.
Közben besötétedet. Hat óra felé járhat az idő. A holdnak egyre nagyobb az ereje. Igazolódni látszik a mondás, hogy a hold sokkal fontosabb, mint a nap, mert a hold az akkor világít, amikor sötét van. A csillagok fénye is egyre erősebb. Közben már a harmadik lövést hallom. Közeliek, de a hegyek között nehéz a távolságot megbecsülni, nem biztos, hogy a mieink lőttek. Szabad szemmel figyelem a szórót. Szinte már látom rajta a disznókat. Már azt is látom, hogy ott mozognak. Kezdek hallucinálni. Leveszem a szemem a szóróról, megdörzsölöm, majd visszahelyezem a tekintetemet. -Még mindig hallu…, de mi ez a hang? Uramisten! Ezek disznók! - Nyúlok a keresőért. Belenézek. Hatalmas fekete folt a szórón. -Öt disznó! Öt koca? Ezek nem kocák! Akkor mik? Süldőnek még nagyok! Ezek mégis süldők.- Keresőt leteszem. Óvatosan fölállok. Fegyvert a lőbotra helyezem. Felveszem a másfél méteres terpeszállást. Vállba beszorítom a tust, közben a biztosítót lassan balra nyomom és a gyorsító billentyűt hátrahúzom. Kritikus pillanat! Hangjára ugrott már el disznó. Ezek rá sem hederítenek. Belenézek a távcsőbe, keresem őket. Még mindig egy kupacban vannak. Szívverésem stabilizálódik 120-nál, ennek ellenére nyugodtnak érzem magam. Még mindig együtt az öt disznó. - Csak egy menne már külön!- Már öt perce mély terpeszben állok. Mintha kezdene remegni a lábam. -Menjen már egyiketek egy picit külön! Na végre!- A jobb szélső mintha kezdene eltávolodni a többitől. Itt az én pillanatom! -Most meg miért fordultál felém?- Kezd egyre jobban remegni a lábam. Lassan csak elkezdi az oldalát mutatni. Nem várok tovább. Mutatóujjam laza mozdulatára a .30-06-os Mauser ütőszege nagyot üt az Evolution lőszer csappantyújára, majd hatalmas dörrenés töri meg az éjszaka csendjét és a 11.9gr-os lövedék elindul a cél felé. Miután elül a lövés hangja, nagy csörtetést hallok és valami furcsa zajt a szóró felől. Gyorsan újratöltök és belenézek a távcsőbe. -Ott van! Ott ahol meglőttem.- Még rúg egy párat, majd ismét visszatér a mély csend.
Leülök a székbe, hátra dőlök. A terpesz még egy kicsit fáj. Felveszem a keresőm megnézem ott van-e még. Ugyanott fekszik mozdulatlanul. Most veszem észre magamon, hogy mennyire izgultam, mennyire feszült voltam. Most, ahogy oldódik ez a feszültség.
Felállok, odamegyek hozzá és megállok fölötte, egy szép kansüldőt látok magam előtt. Egy pár másodpercre leveszem a sapkámat. Egy furcsa érzést érzek, olyat mint ilyenkor mindig.
Felteszem a fejlámpát, előveszem a késemet és elkezdem a zsigerelést. Illetve elkezdeném. –Mi történt a késemmel?- Nem akar belevágni a bőrbe. Akkor jut eszembe az akáckaró faragás. Alaposan kivette az élét. Nagy erőlködéssel végzem a zsigerelést, szinte a zsigerelő penge segítségével, amikor zajt hallok a rekettyés felől, majd fújtatást és csörtetést. Mintegy 15 méterre lehetett az újabb konda, amikor észrevettek. Felénél tartok a zsigerelésnek, amikor az életlen kés miatt föladom. Nem akarok még visszamenni a házhoz, nehogy megzavarjam útközben a többiek vadászatát. Visszaülök a székre és gyönyörködöm a csillagokban. Hamarosan újabb lövés töri meg a csendet. Egészen közelinek tűnik, mintha a palánkos felől jött volna, de valószínű, hogy egy kicsit magas lövés lehetett, mert hamarosan egy csillag hullik le az égről, melynek a fénye áttör a hold fényén. Elkezdem keresővel pásztázni a környéken, hátha látok valami mozgást, amikor autó hangját hallom, ami felém közelít.
Nyolc óra lehetett. Összepakoltam és elindultam lefelé az útra. Lajos jött értem Petivel és Stevével, de a sáros úton nem tudtak följönni hozzám. A fiúk gratuláltak a disznóhoz, majd Lajos a kalapomra tűzte a töretet. Steve és Peti ott maradtak, befejezni a zsigerelést a süldőn, mi Lajossal bementünk a Defiért, és vissza a disznómhoz. Mire visszaértünk a fiúk már befejezték a félbe hagyott zsigerelést. A disznót betettük hátra az autóba és elindultunk Samhoz megkeresni azt a disznót amire rálőtt. /Innen a házhoz való visszaérkezésig történt eseményeket lásd Sam és Peti beszámolójában!/
Visszaérve a házhoz, elkészítettük a terítéket,majd újabb gratulációk az elejtőknek után, a „malackámat” föltettük a nyúzófára megszabadítani a kabátjától. Előtte azonban lemértük, a zsigerelt súlya 62 kg volt. /Amit S. Peti előre megmondott/. Munkánk végeztével bementünk a házba, és elolvastunk pár sort az elejtők egészségére. A sikeres estére való tekintettel az eddigi kétsoros adagot fölemeltük négysorosra /Csak Sam maradt továbbra is a kétsorosnál./. Vacsora közben és utána is többször megismételtük az újabb fejezetek felolvasását , amit az is szükségessé tett, hogy Lajos megkért bennünket a gumicsizma irodalom eltüntetésére, mondván, hogy Ő hozzá komoly emberek is járnak és nem akar ezzel a ponyvaregénnyel előttük szégyenben maradni. Ezek után mit tehettünk volna mást, mint eleget téve Lajos kérésének az összes gumicsizmás regényt két órára kiolvastuk. Közben a fiatalok korán nyugovóra tértek a kora hajnali után keresésre hivatkozva, de mi öregek tudtuk, hogy mi a vádászböcsület és ilyenkor virrasztani illik.
A három fős dalárda hamarosan régi fényében tündökölt és nóta nótát követett, aminek sajnos komoly következményei lettek, ugyanis érces hangunk kiszűrődött az éjszakában és ettől az este megsebzett disznók olyan erőre leltek, hogy elmenekültek még a környékről is, aminek ékes bizonyítéka a reggeli sikertelen utánkeresés.
Két óra körül aztán a mögöttem álló fáradtságos napnak betudhatóan, egyre nehezebben formálódtak ajkaimon a szavak, ezért úgy döntöttem, hogy nyugovóra térek, ami nem volt egyszerű, hiszen az ágyam nagyon messze volt, de aztán –Fáradt lábam estére hazatalált, estére…-.
Útban az ágy felé, még hallottam, amikor Lajos elkezdte tiszteletemre énekelni a híres vecsési nótát, -Káposzta, káposzta. Kecske rágta káposzta…-. Szemeim könnyel teltek meg a meghatottságtól, amit az a csekélyke tény sem csorbított, hogy én vasadi vagyok. Onnan nézve az is arra van.
Ágyamba feküdve Lajos újabb meglepetést talált ki. Beindította a ház alatt lévő rejtett kacsalábat, ami szédületes sebességgel forgatta a házat és vele az ágyamat. A kacsalábon való forgástól aztán valószínű, hogy egy picinykét megszédülhettem, aminek következtében békés álomban szenderültem. Reggeli ébredésem követően meglepődve tapasztaltam, hogy senki nincs a házban. Mint kiderült, elmentek utánkeresni és engem otthon hagytak, hogy vigyázzak a házra. Éppen akkor érkeztek vissza, amikor kimentem keresni Őket. Reggelire Lajos elkészítette a Sába által különlegesen felszeletelt disznó májat, amit jóízűen elfogyasztottunk. Bepakoltunk az autókba és nehéz búcsúzkodás után elindultunk hazafelé. Mi még Stevével visszacseréltük a tv torony tövében az országúti gumikat és azokon száguldoztunk, eseménytelenül, de élmény dúsan hazafelé.
Elnézést, ha túl unalmasan írtam le az orosztonyi szép napokat, de nekem nagyon izgalmasak és felejthetetlenek voltak!
És ezekért a csodálatos napokért köszönetet mondok Lajosnak és Erdőjáró Attilának, hogy ott lehettem, Stevének , hogy kitartott mellettem végig a Defiben / bár látszott rajta, többször, hogy inkább stoppal menne/, és köszönöm Petinek, Samnak valamint Sábának, hogy színesebbé tették ezt az orosztonyi négy napot, és köszönöm ennek a három fiúnak, hogy megmutatták számomra azt a különleges képességüket, hogy ellehet Orosztonyban négy napot tölteni józanon is./Bár ez utóbbi értelmét a mai napig sem lelem/.