Disznóhajtás, 2015.11.28. Margita.
Elszaladt egy év, amit semmi nem jelzett számomra jobban, mint az újabb vadászat Leheléknél.
A szervezési anomáliákról nem írnék többet, a csapat ilyen-olyan okokból megcsappant létszámmal, de töretlen kedvvel üdvözölte egymást és a vendéglátóinkat.
A helyszín új volt, most nem a már megszokott panzió lett az otthonunk erre a pár napra, mert az bezárt.
A Tóti faluban álló kultúrház vendégrészlegében kaptunk helyet, ahol egy nagy közösségi teremben várt minket a köszöntő vacsora, amit kellő mennyiségű italok fogyasztása közepette
együtt költöttünk el pénteken este.
Aztán viszonylag korán nyugovóra tért a banda, mert a másnapi vadászaton a tisztes helytálláshoz nem passzol a reszkető kéz és a lapos tekintet.
Reggel a közös reggeli közben már ment az esélyek latolgatása, a területen két hete tartott hajtásnap után igen sok disznóra számíthattunk.
Ez igazolódni látszott akkor, mikor az első hajtás felé menet, annak tőszomszédságában egy olyan mértékben feltúrt legelőt láttunk (nem kicsit, szemre volt vagy 50 hektár) aminek
következtében meg is gyanúsítottuk kísérőnket, hogy a helyiek biztosan hetek óta turkálják a talajt, gilisztát szedve az elnöknek és népes családjának a horgászataikhoz.
Aztán a felállítás közben látszott, hogy rengeteg disznónyom tarkítja az erdőt, előre vetítve a hajtás várható eredményét.
Az, hogy ez nem így lett végül, az csak a véletlennek köszönhető...meg a meglepetésre hajlamos disznóknak.
Ugyanis a megmozdított kondák nem a puskák felé húzódtak a bokros takarás biztonságában, hanem nekivágtak a hatalmas kopasz vetésnek és kereket oldottak.
Mindezt több részletben úgy, hogy többen láthatták őket, de lövésre nem volt alkalom.
Bal szomszédom Karcsi volt, jobbról Géza állt.
Utóbbi felől kutyaugatás hallatszott, klasszikusan az a fajta ideges terrier nyafogás, amit akkor hallatnak négylábú vadásztársaink, ha menekülő, meg-megálló disznót kísérnek.
Láttam, hogy Géza nagyon nyújtogatja a nyakát, forgatja a fejét, de a puskája csendes maradt.
Aztán egyre közeledett a hang és meg is láttam a balra menekülő nagyobbacska egyes disznót, de sajnos erősen takarták a cserjék, így bár többször úgy éreztem, hogy "most talán",
de jobban szeretem elengedni a golyót úgy, hogy "na most biztosan".
Vártam Karcsi lövését, de az is elmaradt. Később mondta, hogy ő is látta a conát, de hasonló volt a helyzet, mint nálam.
Kiszáradt a szám és a torkom a nagy izgalomban, fojtogatott a köhögés (nem akartam azt a szívességet megadni a szomszédoknak, hogy göthölésemmel nekik hajtom a vadat
) ezért
gyorsan kicsomagoltam egy Negrót és bekaptam.
Alig szopogattam tán egy perce, mikor újból kutyaugatás, újból recsegés-ropogás.....és újból érkezik egy egyes disznó, de már egy közelebbi váltón.
Villámgyorsan felvettem a puskát, biztosító előre....és izgalmamban úgy lenyeltem a cukorkát, mint gém a halat
De mit foglalkoztam én a torkomat eltorlaszoló idegen tárggyal....már csak azt néztem, hogy a kutya nehogy a disznó mellett fusson és amikor egy kissé ritkább foltba ért, a szeme vonalára célozva
elengedtem útjára a 185-ös, saját főzetű Megát.
Jó combos becsapódás jött vissza és a disznó azonnal összeesett. Remegett még párat, aztán hamar elcsendesedett.
A kezem most kezdett el reszketni, nyugtatónak elővettem még egy negrót, majd boldogan válaszoltam Géza pantomim előadására, amiben érdeklődött az eredmény felől.
Volt még néhány lövés lejjebb (Voldi, Hansi és Kapszli felől), de a végén csak az én egy szem kis 3. éves kanom került terítékre a hajtásban.
Azaz Karcsi elé nem messze beállt egy kan a bozótba, a szagát a szél többször elém vágta, de végül a hajtók között visszafordult.
Jött még néhány nyúl és fácán, majd a piros mellényes hajtók is megérkeztek.
Lefelé sétálva hallottam némi célzásokat holmi gyerekpuskára, meg pockozóra utalva, de nem tudom mire gondolhattak....sőt volt aki egyenesen azt javasolta, hogy ha megtenném, hogy ma többé nem szállok ki a kocsiból, az lenne a legbölcsebb döntésem
Azért a következő helyen (igaz a sor legvégén, mert nem szerettem volna senkit a hátam mögött tudni
) megkockáztattam, hogy velük tartok...szerencsém volt, nem vettek észre.
A legelső, amúgy elég esélytelennek mutatkozó helyen megálltam, elővettem a mindig nálam lévő metszőollót, kicsit fazonra igazítottam a leshely melletti tölgyfa apró gallyait, megettem a magammal vitt csokit és boldog elégedettséggel hallgattam a távolról meginduló hajtók zaját.
Rám jött egy jó selejt bak és távolról megláttam egy szalmasárga nagy rókát, de olyan ügyesen használta ki a terep adta takarásokat, hogy nem jutottam lövéshez.
A hajtásban néha igen izgatott lármázás támadt, több terelő lövést is leadtak a hajtók között haladó helyi vadászok is, de mint a végén kiderült, a disznók csak kiszökdöstek oldalra.
Egy konda ugyan eljött egészen a jobb szomszédságban álló Sakacig és az őt kísérő Lehelig, de a Júdás szél elárult minket és csak visszaforogtak.
Sanyi közben lőtt egy szép rókát, de ebben a hajtásban ez volt az összes zsákmány, már ami a kézzel foghatót jelenti.
Izgalomban nem volt hiány....ahogyan disznóban sem, az első két mozdításban volt vagy 60-70 turkács, ami igazán szép vadbőségre vall.
Igaz később megtudtuk Ördögh Sanyitól a házigazdától, hogy vadkárt nem kell fizessenek, ezért nem olyan probléma a feldúsult vadállomány, mint pl. nálunk.
Ebédre visszavonulót fújtak a csapatnak és nagy nehezen végig ettünk egy sok fogásos lakodalmi menüt, majd mentünk a délutánra beígért egy hajtásra.
Itt a sor végére maradtam a felállítással, balról Kálmán állt, jobbról két felvezetőnk vállalt terelő szerepet, hogy az esetleg arra megindult, kitörni szándékozó vadat visszatapsolják a hajtásba.
Az a fránya szél itt is a disznók oldalára szegődött. Pár percenként üzembiztosan befordult és megterítette a szagunkkal az előttünk álló szálerdő alját, ahonnan a vadat várhattuk.
Jött egy egyes lövés a legtávolabbi bal szélről amiről később kiderült, hogy Kapszli tartóztatott le vele egy süldőt, majd Géza és Hansi lőttek olyan egyszerre egy 3. éves kancsira,
hogy én egy lövésnek hallottam a fülvédőben. Láttam egy kis szarvasrudlit és pár őzet, mikor szemből feltűnt egy egyes disznó, alakjából ítélve fiatal kannak tűnt.
Jött...jött...jött...megtorpant. Beért az áruló szagsávba és megmerevedve töprengett, várta a megbizonyosodást, hogy valóban rettegett ellenségének a szagát érezte-é az imént?
A bizonyosság meg is érkezett Kálmán puskájából, aki mivel a hajtók még kellően biztonságos távolban jártak és a lövés szöge sem volt rizikós, szemből szügyön lőtte a kis kancsit.
A hajtók ezután már hamarosan kiértek hozzánk és a gyülekezőnél Sanyi úgy döntött, hogy tekintettel a szerény terítékre, még egy gyors hajtást a közvetlen szomszéd területen beleerőszakolunk a napba. Természetesen örültünk a lehetőségnek és gyalog, öles léptekkel siettünk az utolsó felálláshoz.
Géza és én bírtuk leginkább a tempót, így mienk lett az utolsó két lőállás.
Nekem egy öles fa jutott, jobbról Géza jó messze tőlem egy leskosárban kapott helyet.
Kitakarítottam a fa tövét, majd közvetlen előttem a fával a kisszékemen ülve várakoztam.
Először egy őz érkezett, a vastag levélszőnyegen jó messziről hallhatóan zörögve.
Aztán bentről, inkább Géza elől hallottam némi ágropogást, törést. Egy konda disznó állt be elé, nem mozdulva onnan, várva a történések alakulását.
Egyszer csak közelebb is avarcsörgést fogott a fülesem. Forgattam a fejem, mint egy bólogatós lokátort, de csak nem akaródzott felfedezni a zaj forrását.
Míg ki nem derült, hogy a fa takarásában, pont szemből a hajtás felől érkezik egy hatalmas fekete koca, 3 anyányi süldőjével.
Mikor meglátott, megtorpant és vigyázz-állásban megmeredve figyelt és szűrte a levegőt az orrán keresztül.
Lassan emeltem a puskát ülő helyzetemből, hogy még álltában célba vegyem valamelyik süldőjét.
De nem várta meg, hanem kiperdülve elkerülő manőverbe kezdett. Amint süldői is befordultak és megindultak, a legvégén haladót gyorsan oldalba lőttem és már kerestem is a következőt, a vállamnál tartott puskát lehetőleg gyorsan újra töltve.
Meg is találtam, már átugrott az úton, mire rá tudtam lőni (az út tabu volt Géza miatt), de a lövésem egy fába ment.
Újabb ismétlés és már szinte rajta vagyok a másik süldőn, amikor a szemem sarkából azt látom, hogy a meglőtt kocácska talpon van, majd nehezen, de megindul a többiek után.
Azonnal levetem a puskát a menekülő egészséges süldőről és amint a sebzett átért az úton, már ment is a megváltó golyó.
Mikor elfeküdt, még a menekülő süldő után dobtam a negyedik lövésemet, de az is fába került.
Hiába no, erdőben nem nehéz fát találni
Az enyémen kívül talán nem is volt másik lövés, de ha volt is, az izgalomtól nekem kimaradt.
Visszaültem a székemre, meggyújtottam egy szivarkát és csendesen pöfékelve vártam, hogy kiérjenek a hajtók.
Majd velük együtt felmásztunk a dombra, meggyőződni arról, hogy a többi disznó tényleg egészségesen hagyta el a vadászatot és nem hagytunk hátra sebzettet a területen.
A kocsikhoz érve az ott már összegyűlt vadásztársak szerint onnan nekem gyalog kellett volna hazagyalogolnom, de egyes vélemények annak adtak hangot, hogy valamilyen kétoldalú egyezménnyel akár kitilthatnának Romániából is....
De az ugratás mögött nem volt bántó szándék....csak amennyi feltétlen kell ahhoz, hogy még jobban tudjak örülni a zsákmányolt vadnak
Na ezért is olyan jó ezzel a csapattal együtt vadászni
A teríték Ördöghék telephelyén készült, ahol a lobogó rönkfáklyák fénye mellett 5 disznónak és egy rókának szólt a kürtöm.
Este a szálláshelyen most már kissé tartalmasabb ünneplés vette kezdetét, kishíjján hajnalodott, mire mindenki ágyba került.
Majd a vasárnapi közös reggeli után búcsút vettünk egymástól és ki-ki a maga irányában elhagyta Tótit, Leheléket, Romániát.....
Azt gondolom, hogy bátran írhatom mindenki nevében, hogy újból csodálatos élményben volt részünk.
Egy társas vadászat minőségét nem első sorban az adja, hogy hány megtört szemű vadnak lobog a máglya, hanem hogy kikkel vadásztunk együtt azon a napon?!
És ezt tekintve ez a vadászat semmi kivetni valót sem hagyott maga mögött a szerényebbre sikerült terítékével
Nagyon köszönjük Leheléknek és az Ördögh családnak, valamint a helyi vadászoknak és hajtóknak a közreműködést és azt,
hogy érzésünk szerint nem csupán üzletként tekintenek erre a napra és ránk vevőként
Nagyon bízom abban, hogy a jövőben még számos alkalommal gyújthatunk együtt fáklyát náluk és szólhat a kürt.....hogy valami tényleg zúgjon a vadnak odaát
